Rólunk

Történet

Mesébe illő kezdet és folytatás

Kelényi-Kovács Zsuzsanna az osztrák határ közelében töltötte gyermekkorát, majd kisiskolásként Ausztriába, később pedig egyetemre is a szomszéd országba járt. A diploma után Fertőszentmiklóson segített szüleinek kis családi cukrászdájukban; karácsonykor minőségi teasüteményt is készítettek, amit Magyarországon és Ausztriában árultak, mindenki ismerte őket a környéken.

2008-ban egy üzletember rábeszélésére gyönyörű, modern üzemet épített, amit maga tervezett és rendezett be. Minden gépet, eszközt ő szerelt, a technológiát, a recepteket saját kezével állította be. A kezdeti nehézségek után partner nélkül maradt, alig akadt munkája, de a helyzet hamar változott. A legismertebb márka, amellyel ma együtt dolgozik, a Szamos Marcipán: velük egy évvel az indulás után már partnerekké váltak.

2009-ben Zsuzsannát meglátogatta Szamos Mátyás egyik unokája, Kelényi Kolos, aki partnereket keresett prémium sütemények gyártásához. Akkoriban erre kevesen vállalkoztak az országban, főleg olyan modern és profi üzemmel, mint a fertőszentmiklósi sütöde. Hamar megindult az együttműködés, megtalálták a közös hangot, hisz Zsuzsanna ugyanúgy a legkiválóbb anyagokból dolgozott, mint a Szamos: üzemében vajjal, dióval, mandulával, belga csokoládéval és házi lekvárral készültek a linzerek, csókok, pathé kiflik. Mesébe illő a folytatás: nemcsak a prémium minőséget képviselő piaci szereplők házasodtak össze, a két édesipari szakember azóta már egy családot alkot.

Kelényi-Kovács Zsuzsa és Kelényi Kolos - Tutti Biscotti Sütőipari Kft.

Kézzel készített sütemények

Termékeink

A hagyomány és az innováció édes elegye minden termékünk

Cégünk jelenleg leginkább linzerbázisú finomságokat gyárt: a teljesség igénye nélkül ilyen az isler, a diós kifli, a különböző pathék. Ott van a cukrászpalettán a csokidarabos finomság, a barackos karika, a kókuszpuszedli, de nem maradhatnak ki a felsorolásból a klasszikusnak számító teasütemények és kávéházi sütemények vagy az osztrák piacon kiemelten sikeres Lebkuchen (mézeskalács) sem. Vannak leveles tésztából készült finomságaink is, és készítünk macaronokat, valamint az ünnepi szezonban bejglit is.

Ismerj meg minket kicsit jobban!

Három fő jelszavunk: a hitelesség, a tudás és a tradíció. Családunk cukrászdinasztiával büszkélkedhet. Büszkeséggel és megelégedettséggel tölt el minket, hogy partnereink abszolút bizalmat szavaznak nekünk napról-napra. Tudják, hogy ha velünk dolgoznak, akkor a hagyomány és az újítás elegyével dolgoznak. Olyan közös munkában van részük, ahol előre tekintünk és szakértelmünkre alapozva tesszük meg a közös lépéseket a jövőbe.

Minősítések

A minőség számunkra nem cél, hanem alapelvárás

A fenntartható és magas minőséget garantáló mezőgazdasági és élelmiszeripari gyakorlatok támogatása fontos számunkra, ezért Fairtrade és Agrovet minősítéssel rendelkező termékeket is gyártunk és kínálunk. Üzemünk IFS minősített.